A modern vs. középkori nőkép

            Talán túlzás a középkorhoz hasonlítani a 21. századot bármilyen tekintetben, mégis élnek olyan felfogások, amelyek több száz évvel ezelőtt természetesek voltak, ma pedig szintén természetesek, csupán kevésbé nyíltak, de fontos lényeges, hogy az ősi, szerepekről alkotott képek milyen erősen beleivódtak a mindennapi életbe.

Manapság is él az a felfogás (legalábbis hivatalosan), hogy a nők egyenjogúak, vagy legalábbis az egyenjogúságukra törekednek. A nők is megérdemlik ugyanazt a bánásmódot, tanulást, hozzáállást, mint a férfiak, mégis millió példa akad, hogy mindezt nem kapják meg.

Természetesen tényleg sokat változott a nők helyzete, de nem biztos, hogy minden tekintetben. Örülhetünk, hiszen teljes jogú a szavazatunk, dolgozhatunk szinte bármilyen szakmai területen, tanulhatunk bármit, elméletben szabadok vagyunk, de mindezt a szabadságot rengeteg negatív sztereotípia, és konzervatív hozzáállás veszi körül. Például az oktatásban már nem csupán az apácazárdák állnak nyitva egy nő előtt, hanem szinte bármi (legalábbis elméletben), de a fogadtatás, és a hozzáállás még manapság is sok helyen negatív, mint például, hogy mit keres egy nő a műszaki egyetemen, vagy egyáltalán miért szeretne továbbtanulni. Természetesen most már egyre gyakrabban jelenik meg az ellenpélda, mikor egy nő úgy dönt, hogy az átlagosnál tovább marad főállású családanya és a munkára szánt idejét a háztartásban elvégzendő munkák és a gyermeknevelés teszi ki, ami szintén sokszor megvetett álláspont. Hiszen miért nem tudja összeegyeztetni a munkát az anyasággal és a háztartás vezetésével? De azért túlzásba se kell vinni a sok tanulással. Talán az lenne a legjobb, ha a nők elfoglalnák az őket megillető „helyeket”, amelyek kulturálisan megfelelnek a sztereotípiák által felállított állapotoknak, tehát 8 órában közepes presztizsértékű munkákat végezzenek, majd menjenek haza és a pihenésig eltöltött idejüket osszák be a háztartási munkák és a család között.

Nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy nem egyenlő elvárásoknak kell megfelelnie egy nőnek, és egy férfinek. Ráadásul több erőfeszítést kell belefektetnie ugyanabba a munkába, kevesebb elismerést kap, és gyakran találkozik azzal az állítással, hogy egy nőnek a konyhában a helye, főleg ha valami fontosat ér el. Hiába bizonyítunk milliószor, ha egyszer egy nő hibázik, akkor ő nyújtja a példát, és bizonyítja, hogy a nők bizony nem valók oda. Hiába ismerik el a könyvek, hogy milyen tehetségesek voltak az apácák a középkorban, és mennyit hozzátettek a tudományos élethez, mégsem kaptak fele annyi figyelmet sem, mint a férfiak, a történelemkönyvek is többször említik a férfiakból álló szerzetesrendeket, mint az apácák munkásságát, saját tapasztalataimból kiindulva. Én úgy vélem, hogy régen is megvolt, és ma is meg van engedve a nőknek, hogy okosak legyenek, és tehetségesek, de tartsák meg maguknak, amit tudnak, ha pedig tényleg nagy eredményt érnek el, akkor se várjanak cserébe elismerést, és ne hibázzanak.

A keresztény nevelés elítéli a külső megjelenés ápolását, csak a belső értékek fontosak, de a világi nők életében már akkoriban is a testet sanyargató, életmód volt az elvárt. Nem sokat változott a világ, csupán kevesebben hordanak vasból készült fűzőt, már nem kell a legnagyobb hőségben is több réteg alsószoknyát viselni, viszont helyette megjelentek a plasztikai műtétek, melyek során az embert néhol kisebbre veszik, máshol bővítik, hogy megfeleljen a „Barbie ideálnak”, amit a média előszeretettel közvetít felénk. Egy átlagos nőknek szóló divatlap, internetes újság rengeteg alkalommal tesz közzé olyan cikket, ami a jobbnál jobb diétákról, a bőrtípusnak megfelelő kencékről, és szépítő módszerekről szól, és a tökéletesnek nyilvánított nők képeivel reklámozzák magukat, cikkeiket(, amelyeken legtöbbször igazán alapos utómunkálatokat végeznek).

A források megváltoztak ugyan, de az üzeneteket hasonlóan intenzíven próbálják átadni. Régen egy nőnek nem volt annyi választási lehetősége, nem veszett el az alternatívák között, amiket manapság elénk tárnak. Az édesanyjuktól, vagy nevelőjüktől megtanulták, hogy hogyan viselkedjenek, mit tehetnek mit nem, mi a feladatuk az életben. Konkrét célt jelöltek ki számukra, amit nyíltan eléjük tártak. Ma ez annyiban más, hogy burkoltabban terelgetik nemek szerint az embereket.

A média több típusú üzenetet sugároz a fiatalok felé, egyrészt a boldog, kisvárosi családanyát, aki összetartja a családot, önkéntes munkát végez és mindenki nagyrabecsüli, a celeb, aki sikeres, gazdag és híres, a törtető üzletasszony, aki hideg és kemény, de példaértékű munkát végez a tudósnő, aki úttörőként jelenik meg, de van még rengeteg eset. A média elhiteti, hogy mindenkinek ugyanannyi esélye van, és az ellenkezőjére sajnos az iskola nem készít fel, a család pedig nem tud, vagy nem elég erre. Szerintem plusz figyelmet kellene szentelni a nőként való érvényesülésre, hiszen manapság már nem csupán a származáson, vagy a neveltetésen múlik, hogy mi válik egy nőből. Változtak a nők érvényesülési esélyei, de a közoktatás nem segít, hogy mindezt tisztán láthassák a fiatalok. Azt hiszi egy fiatal lány, hogy bármi lehet belőle, ha erősen küzd érte, pedig ez nem így van. Fel kell készülni időben, hogy rengeteg akadályon kell keresztülmennie annak, aki nőként szeretne elérni valamit az életben, többet kell nyújtania és kitartónak kell lennie. Minden elismerésért meg kell küzdeni, nem olyan nehéz az élet, mint régebben, de semmi esetre sem szabad elhinni, hogy a nők helyzete mára ideálissá vált. A sztereotípiák erősek, és nehezíti, hogy a nők egy része szintén egyetért velük. Nem lehet változást elérni, ha megfelelőnek érzik, amit kapnak az élettől.

A középkorban nem tehettek a helyzetük ellen, a nők, csupán megpróbálhatták kihozni belőle a legjobbat, ami kinek sikerült kinek nem. Manapság nem csupán a születésünk alapján dől el a sorsunk (bár néha mégis), hanem az ember kitartásán, és a környezeten is múlik. Több a lehetőségünk megmutatni magunkat, mint a középkorban, de sok múlik a támogató háttéren.

Nem szeretnék túlságosan elfogult lenni, hiszen tényleg vannak sikertörténetek, és nem szabad általánosítani, de túl sok a negatív tapasztalat, túl sok a sérelem, amit nap, mint nap látok, amikor akár egy pillanatra eltévelyedek az internet hálójában. Például, amikor olvastam egy balesetről, ahol egy nő ült a kormány mögött, defektet kapott, de kihozta a legjobbat a balesetből azáltal, hogy nem vesztette el a lélekjelenlétét, és be volt kötve a biztonsági öve, a kommentek többsége arról szólt, hogy milyen nagy szerencséje volt, Isten vigyáz rá, és hogy miért ült volán mögé, pedig nem az ő hibája volt a defekt, és jól kezelte, nem történt személyi sérülés.

A boszorkányüldözések női áldozatainak száma egyenesen arányos a férfiak számával a szentek körében. Mindez nem véletlen. A nőket sok szempontból haszontalannak, vagy csupán további fiúk szülésére alkalmas eszközöknek tartják, akiknek nincs más életcéljuk, mint amit a férfiak elvárnak tőlük. Azért pedig, hogy mindennek ellent mondjunk, tennünk kell, aminek az egyik módja az oktatásban rejlik. A nagy női vezetőkről is essen annyi szó, mint a férfiakról, az apácarendek munkáját nem szabad kihagyni a történelem órákról, és a fiatal lányokat fel kell világosítani, hogy mi várja őket az életben, és hogyan tudnak rá felkészülni. Emellett lényeges, hogy betekintést nyerjenek, hogy a világ más tájain mit kell eltűrniük a nőknek a származásukból kifolyólag.

Sajnos úgy érzem, hogy nem sikerült elfogulatlannak maradnom, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a nők életének javítását célzó eseményeket mindannyiszor beárnyékolják az oly régen kialakult, nők ellen irányuló sztereotípiák, és az ebből fakadó szabályok, elvárások, megítélések, amelyek felett nem tudtam elsiklani. A nők tanulhatnak, de nem akármit, dolgozhatnak, de nagyobb erőfeszítést kell mutatniuk, vállalhatnak egyedül gyermeket, de akkor meg kell küzdeniük az ellenséges tekintetekkel, hozzáállásokkal, és még tovább lehet sorolni.

A dolgozatomban leginkább a nyugati felfogásokat hoztam felszínre, de nők helyzete világszerte változó, amivel érdemes foglalkozni, és a felszínre hozni a problémákat.