"Ezek a mai fiatalok" és ami mögötte van

Nagyon szeretem azokat az írásokat, amelyek a neten terjednek és  „ezek a mai fiatalok” kifejezéssel kezdődnek. Nem azért szeretem őket, mert olyan mélynek és megindítónak tartom, hogy megéri megosztani őket vagy legalább reagálni rájuk, hanem mert legtöbbje számomra vicces tartalommal bír.

Nem olvastam természetesen minden ilyen jellegű cikket. Szerintem nagyjából 30 olyat, ami célirányosan ezzel a témával foglalkozott és még vagy 50-et amelyben inkább csak említésértékű a téma.

Mivel szeretem a témát és el is olvasom figyelmesen a cikkeket, ezért észrevettem néhány dolgot.

1.      Általában nincsenek konkrétumok.
Nincs meghatározva, hogy az író számára milyen korúak tartoznak abba a rétegbe, amelyről vagy amelynek szól az írás. Nem mindegy, hogy már a 12 éveseknél látja a problémát vagy a jelenlegi 16 és 20 közötti fiatalokra szorítkozik. Esetleg van átmeneti korszak is?
Sokszor hiányolom a területi meghatározást is, hiszen nem mindegy, hogy világi, országos vagy esetleg még konkrétabban fővárosi vagy vidéki emberekről van szó.
Többek között nincs meghatározva, hogy a fiatalok melyik rétegéről is van szó. Persze a szövegkörnyezetből lehet rá következtetni, de sokszor nem egyértelmű. Esetleg valamely szubkultúra esetén látja problémának a jelenséget vagy általánosan mindenkinél?

2.      Csak üres életigazságokat ismételnek.
Ezt szerintem nem kell túlmagyarázni néha olyan egyszerű dolgokat írnak le, hogy azért kár volt leülni a billentyűzet elé.

3.      Szörnyen felületesek ezek a cikkek és ez még csak fel sem tűnik nekik.
Olyan problémákat emelnek ki, amik nagyon egyértelműek és látványosak, meg sem próbálják megérteni, hogy mi állhat a háttérben, nem foglalkoznak a társadalmi változásokkal és egyéb tényezőkkel, amelyek végbementek, mióta az írók tartoztak abba a rejtélyes korcsoportba. Újra és újra felemlegetik a problémát esetleg egy picit más szögből, de legtöbbször ugyanoda jutnak.

4.      „Bort iszik és vizet prédikál”
Előszeretettel hibáztatják a fiatalokat a rossz döntéseik miatt és értetlenkednek, hogy hogyan lehetnek olyanok, amilyenek. Azután az ember megnézi az adott újság, sőt az adott író többi posztját és cikkét és jobb esetben sírás helyett csak jót nevet azon, hogy egyes írók milyen portált választottak arra, hogy az életigazságaikkal dobálózzanak. Általában olyan jellegű írások vannak az oldalon, amelyek pont a kiemelt problémákat reklámozzák, mint például a tökéletesség hajszolása vagy a túl sok smink esetleg feltűnő és hiányos öltözet. Vagy ezek már idősebbeknek szólnak?

5.      Nem egyértelmű a célja.
Az a cél, hogy a fiatalokhoz szóljon és változást idézzen elő?
Esetleg szimplán a tudatosítás, hogy mi is zajlik?
Csak egy szimpla dühkitörés, mert elege lett a fiatalok bizonyos viselkedéséből?

Egy kis határozottság kellene vagy talán sok.

Reped az üvegplafon vagy csak egyszeri eset?

A szexizmus egyszerű jelentése nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés. A nemekről kialakult sztereotípiák mindennapjaink része, a társadalom öröksége. 

A szexizmust általában lebecsüli a társadalom, kisebb társadalmi problémaként él a köztudatban, és gyakori tévhit, hogy többségében egyedül a nőket érintő megkülönböztetésnek gondolják. Azért érinti mindkét nemet hátrányosan, mert különböző tulajdonságokat tulajdonítunk az eltérő nemeknek. A férfiaknak inkább erős tulajdonságokat társítunk, mint a hatalom, vezetés, agresszió. A nőkhöz pedig épp ellenkezőleg, mint például gondoskodás, gyengeség, érzékenység, megértés. Épp ezért bizonyos szerepkörök betöltésekor előnyben részesülhet valamelyik nem, mint például férfi egy informatikus állásnál vagy a nők mint óvodapedagógusok.

Természetesen lehetséges, hogy az "oda nem illő" személyek sikeresen átjutnak a kezdeti nehézségeken és jól szerepelnek a munkakörükben, mégis esetükben sokkal többet kell bizonyítaniuk, hogy ugyanolyan komolyan vegyék, mint az ellenkező nemet és még ezután is előfordulhat, hogy egy külső szemlélő ellenségesen viszonyul a választott álláshoz.

Ilyenkor sok embernek eszébe juthat több eset is, mikor a média által nyújtott felületek egyikén olyan személyt mutattak be, akit ugyan nem tartottak megfelelőnek az állásra a neme miatt, mégis folyamatosan jól teljesít, mindenki kedveli a munkahelyen, esetleg legjobb dolgozó és mindenki boldog és elégedett. Ez tényleg remek, de kiemelve a kontextusból egy ilyen helyzetet és hiperszuperfantasztikusnak beállítva nem biztos, hogy az üvegplafon reccsenését érik el. Ez egy kiemelt, egyedi eset, vagyis így láthatja az olvasó. Nem áll hozzá ellenségesen, lehet hogy ha találkozna vele adna neki egy pacsit, hogy szép munka, de alapjaiban véve nem változik a szemlélete, hanem inkább úgy áll hozzá, hogy ez egy egyedi eset, ami néha megtörténik.

Ezzel nem arra szeretnék célozni, hogy ezek a kiragadott esetek feleslegesek lennének, csak nem kellene egyediként kezelni és esetleg, mikor hasonló témáról értesül egy online hírportál, kihasználhatná az alkalmat, hogy több információt szolgáltasson a körülményekről és a folyamatról.

Elég nehéz néha szembesíteni az embereket a szexizmussal, mert sokszor észrevétlenül zajlik. Emellett nehéz is jól kezelni a helyzetet, sok kérdést felvet, mint például mikor egy nő attól tart, hogy azáltal, hogy egy férfi előreengedi és kihasználja a lehetőséget máris hátráltatja a feminista mozgalmakat és a szexizmus elleni harcot. Én úgy vélem, hogy nem ez a legfontosabb, sőt nem tartom személy szerint lealacsonyító jelenségnek csak egy udvarias formának, ami egyébként egyre inkább kikopik a köztudatból. Ha előreengednek, akkor bólintok és megyek, ha pedig nem, akkor sem csapom a földhöz a fenekem. Megértem, mikor egy nő nem használja ki az alkalmat, mely esetben nem kell értetlenkedni, hanem továbblépni (szó szerint).

Az esélyegyenlőség megteremtése egy hosszú és rengeteg nehézséggel kikövezett folyamat,  amelyben a férfi nem ellenség, hanem csapattárs és azt fontos szem előtt tartani.

A modern vs. középkori nőkép

            Talán túlzás a középkorhoz hasonlítani a 21. századot bármilyen tekintetben, mégis élnek olyan felfogások, amelyek több száz évvel ezelőtt természetesek voltak, ma pedig szintén természetesek, csupán kevésbé nyíltak, de fontos lényeges, hogy az ősi, szerepekről alkotott képek milyen erősen beleivódtak a mindennapi életbe.

Manapság is él az a felfogás (legalábbis hivatalosan), hogy a nők egyenjogúak, vagy legalábbis az egyenjogúságukra törekednek. A nők is megérdemlik ugyanazt a bánásmódot, tanulást, hozzáállást, mint a férfiak, mégis millió példa akad, hogy mindezt nem kapják meg.

Természetesen tényleg sokat változott a nők helyzete, de nem biztos, hogy minden tekintetben. Örülhetünk, hiszen teljes jogú a szavazatunk, dolgozhatunk szinte bármilyen szakmai területen, tanulhatunk bármit, elméletben szabadok vagyunk, de mindezt a szabadságot rengeteg negatív sztereotípia, és konzervatív hozzáállás veszi körül. Például az oktatásban már nem csupán az apácazárdák állnak nyitva egy nő előtt, hanem szinte bármi (legalábbis elméletben), de a fogadtatás, és a hozzáállás még manapság is sok helyen negatív, mint például, hogy mit keres egy nő a műszaki egyetemen, vagy egyáltalán miért szeretne továbbtanulni. Természetesen most már egyre gyakrabban jelenik meg az ellenpélda, mikor egy nő úgy dönt, hogy az átlagosnál tovább marad főállású családanya és a munkára szánt idejét a háztartásban elvégzendő munkák és a gyermeknevelés teszi ki, ami szintén sokszor megvetett álláspont. Hiszen miért nem tudja összeegyeztetni a munkát az anyasággal és a háztartás vezetésével? De azért túlzásba se kell vinni a sok tanulással. Talán az lenne a legjobb, ha a nők elfoglalnák az őket megillető „helyeket”, amelyek kulturálisan megfelelnek a sztereotípiák által felállított állapotoknak, tehát 8 órában közepes presztizsértékű munkákat végezzenek, majd menjenek haza és a pihenésig eltöltött idejüket osszák be a háztartási munkák és a család között.

Nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy nem egyenlő elvárásoknak kell megfelelnie egy nőnek, és egy férfinek. Ráadásul több erőfeszítést kell belefektetnie ugyanabba a munkába, kevesebb elismerést kap, és gyakran találkozik azzal az állítással, hogy egy nőnek a konyhában a helye, főleg ha valami fontosat ér el. Hiába bizonyítunk milliószor, ha egyszer egy nő hibázik, akkor ő nyújtja a példát, és bizonyítja, hogy a nők bizony nem valók oda. Hiába ismerik el a könyvek, hogy milyen tehetségesek voltak az apácák a középkorban, és mennyit hozzátettek a tudományos élethez, mégsem kaptak fele annyi figyelmet sem, mint a férfiak, a történelemkönyvek is többször említik a férfiakból álló szerzetesrendeket, mint az apácák munkásságát, saját tapasztalataimból kiindulva. Én úgy vélem, hogy régen is megvolt, és ma is meg van engedve a nőknek, hogy okosak legyenek, és tehetségesek, de tartsák meg maguknak, amit tudnak, ha pedig tényleg nagy eredményt érnek el, akkor se várjanak cserébe elismerést, és ne hibázzanak.

A keresztény nevelés elítéli a külső megjelenés ápolását, csak a belső értékek fontosak, de a világi nők életében már akkoriban is a testet sanyargató, életmód volt az elvárt. Nem sokat változott a világ, csupán kevesebben hordanak vasból készült fűzőt, már nem kell a legnagyobb hőségben is több réteg alsószoknyát viselni, viszont helyette megjelentek a plasztikai műtétek, melyek során az embert néhol kisebbre veszik, máshol bővítik, hogy megfeleljen a „Barbie ideálnak”, amit a média előszeretettel közvetít felénk. Egy átlagos nőknek szóló divatlap, internetes újság rengeteg alkalommal tesz közzé olyan cikket, ami a jobbnál jobb diétákról, a bőrtípusnak megfelelő kencékről, és szépítő módszerekről szól, és a tökéletesnek nyilvánított nők képeivel reklámozzák magukat, cikkeiket(, amelyeken legtöbbször igazán alapos utómunkálatokat végeznek).

A források megváltoztak ugyan, de az üzeneteket hasonlóan intenzíven próbálják átadni. Régen egy nőnek nem volt annyi választási lehetősége, nem veszett el az alternatívák között, amiket manapság elénk tárnak. Az édesanyjuktól, vagy nevelőjüktől megtanulták, hogy hogyan viselkedjenek, mit tehetnek mit nem, mi a feladatuk az életben. Konkrét célt jelöltek ki számukra, amit nyíltan eléjük tártak. Ma ez annyiban más, hogy burkoltabban terelgetik nemek szerint az embereket.

A média több típusú üzenetet sugároz a fiatalok felé, egyrészt a boldog, kisvárosi családanyát, aki összetartja a családot, önkéntes munkát végez és mindenki nagyrabecsüli, a celeb, aki sikeres, gazdag és híres, a törtető üzletasszony, aki hideg és kemény, de példaértékű munkát végez a tudósnő, aki úttörőként jelenik meg, de van még rengeteg eset. A média elhiteti, hogy mindenkinek ugyanannyi esélye van, és az ellenkezőjére sajnos az iskola nem készít fel, a család pedig nem tud, vagy nem elég erre. Szerintem plusz figyelmet kellene szentelni a nőként való érvényesülésre, hiszen manapság már nem csupán a származáson, vagy a neveltetésen múlik, hogy mi válik egy nőből. Változtak a nők érvényesülési esélyei, de a közoktatás nem segít, hogy mindezt tisztán láthassák a fiatalok. Azt hiszi egy fiatal lány, hogy bármi lehet belőle, ha erősen küzd érte, pedig ez nem így van. Fel kell készülni időben, hogy rengeteg akadályon kell keresztülmennie annak, aki nőként szeretne elérni valamit az életben, többet kell nyújtania és kitartónak kell lennie. Minden elismerésért meg kell küzdeni, nem olyan nehéz az élet, mint régebben, de semmi esetre sem szabad elhinni, hogy a nők helyzete mára ideálissá vált. A sztereotípiák erősek, és nehezíti, hogy a nők egy része szintén egyetért velük. Nem lehet változást elérni, ha megfelelőnek érzik, amit kapnak az élettől.

A középkorban nem tehettek a helyzetük ellen, a nők, csupán megpróbálhatták kihozni belőle a legjobbat, ami kinek sikerült kinek nem. Manapság nem csupán a születésünk alapján dől el a sorsunk (bár néha mégis), hanem az ember kitartásán, és a környezeten is múlik. Több a lehetőségünk megmutatni magunkat, mint a középkorban, de sok múlik a támogató háttéren.

Nem szeretnék túlságosan elfogult lenni, hiszen tényleg vannak sikertörténetek, és nem szabad általánosítani, de túl sok a negatív tapasztalat, túl sok a sérelem, amit nap, mint nap látok, amikor akár egy pillanatra eltévelyedek az internet hálójában. Például, amikor olvastam egy balesetről, ahol egy nő ült a kormány mögött, defektet kapott, de kihozta a legjobbat a balesetből azáltal, hogy nem vesztette el a lélekjelenlétét, és be volt kötve a biztonsági öve, a kommentek többsége arról szólt, hogy milyen nagy szerencséje volt, Isten vigyáz rá, és hogy miért ült volán mögé, pedig nem az ő hibája volt a defekt, és jól kezelte, nem történt személyi sérülés.

A boszorkányüldözések női áldozatainak száma egyenesen arányos a férfiak számával a szentek körében. Mindez nem véletlen. A nőket sok szempontból haszontalannak, vagy csupán további fiúk szülésére alkalmas eszközöknek tartják, akiknek nincs más életcéljuk, mint amit a férfiak elvárnak tőlük. Azért pedig, hogy mindennek ellent mondjunk, tennünk kell, aminek az egyik módja az oktatásban rejlik. A nagy női vezetőkről is essen annyi szó, mint a férfiakról, az apácarendek munkáját nem szabad kihagyni a történelem órákról, és a fiatal lányokat fel kell világosítani, hogy mi várja őket az életben, és hogyan tudnak rá felkészülni. Emellett lényeges, hogy betekintést nyerjenek, hogy a világ más tájain mit kell eltűrniük a nőknek a származásukból kifolyólag.

Sajnos úgy érzem, hogy nem sikerült elfogulatlannak maradnom, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a nők életének javítását célzó eseményeket mindannyiszor beárnyékolják az oly régen kialakult, nők ellen irányuló sztereotípiák, és az ebből fakadó szabályok, elvárások, megítélések, amelyek felett nem tudtam elsiklani. A nők tanulhatnak, de nem akármit, dolgozhatnak, de nagyobb erőfeszítést kell mutatniuk, vállalhatnak egyedül gyermeket, de akkor meg kell küzdeniük az ellenséges tekintetekkel, hozzáállásokkal, és még tovább lehet sorolni.

A dolgozatomban leginkább a nyugati felfogásokat hoztam felszínre, de nők helyzete világszerte változó, amivel érdemes foglalkozni, és a felszínre hozni a problémákat.

A keresztény nők oktatása a középkorban

A középkort időben elhelyezni elég nehéz művelet, mert több felfogás áll a köztudatban, többféleképpen is behatárolható ez a korszak. Ezen időszak nagyjából ezer évet foglal magában, amely idő alatt átalakult mind kultúrájában, mind szellemiségében. A vallás erősen felértékelődik és a világias szellem megvetendővé válik. (Prohászka, 2004)

A középkorra jellemző irányadó eszme a kereszténység. A keresztény ember legfőbb törekvése, hogy halhatatlan lelkét tökéletesítse. A múlandó test és elme háttérbe szorul, nem fontos, az életben tett cselekedetek a lélek és szív tisztulására irányul. Az emberi lét lényege az ártatlanság, önzetlenség, békesség, szeretet, önfeláldozás, szegénység. Fontos a család és az állami feljebbvalók tisztelete, de a legfőbb érték Isten szeretete, hiszen Isten országa örök. (Finánczy, 1926)

Első sorban, forrásként Szent Jeromos: Levél Laetához című írás részletét használtam, emellett főként Finánczy Ernő: A középkori nevelés története című művet használtam. Szent Jeromosnak számos írásos bizonyítékot köszönhet az utókor a középkor egyes fontos pillanatairól. Rengeteg írott hagyatéka, mellyel betekintést enged a kor hétköznapjaiba, fontosabb pillanataiba, politikai, tudományos és vallásos életbe, a történelem megismerésében hihetetlen fontosságú az utókor számára. Élettapasztalatai és műveltségének mértéke feltűnik az általam olvasott levélben is. Krisztus katonájaként terjesztette a hitet, melyben mély meggyőződést tanúsított, melyek nagymértékben befolyásolták a mások számára írt levelek tartalmát. (Babura, 1926)

A kereszténység eszméi átszövik a nevelés és tanítás egészét. A korban a nők helyzete átértékelődik. Mint embernek, neki is hasonlóan jó keresztényként kell élnie, mint a férfiaknak és ennek érdekében változások történtek a nevelésben.

            A nők egy része tanulhatott olvasni és írni az apácakolostorokban, melyek hasonlatosak voltak a szerzetesi kolostorokhoz. Az apácák kemény és önzetlen munkával segítettek a rászorulókon, vették ki részüket a nevelésből. Hasonlóan szigorú életvitel és napirend várt rájuk a kolostorokban, rend és fegyelem, a világi értékektől, érzésektől távol. Neveltetésük része volt az ének és írás tanulása mellett, bizonyos fokú latin ismeretek tudása, a quadrívium némely ágával is foglalkoztak. Világi nők körében is adódtak műveltek, akik monostorokban tanultak, majd későbbi időkben, a lovagiasság egyre szélesebb körben történő terjedésekor, a leányokat lovagi udvarokba adták tanulni, ahol a vár úrnője volt felelős a nevelésért, de a tényleges munkát a nevelőnő végezte. Feladata volt, hogy védje a lány erkölcseit, és megtanította neki az úri hölgyektől elvárt viselkedést, műveltségeket. Fontos volt, hogy a leány megtanulja az illem minden fontos mozzanatát és a vár vezetését, azon belül megtanuljon főzni és kézimunkát végezni. (Finánczy, 1926)

Egy úri leánynak összességében az élet több területéhez is értenie kellett legalább kis mértékben, mialatt mértékletességet, szerénységet és önuralmat tanúsít, nem enged a csábításoknak, őrzi erkölcseit, mindig illendőn és jól nevelten viselkedik. Mindezen ismeretek elsajátítása hosszú évek munkája és már kisgyermekkorban elkezdődik a felkészítés, hogy erényes keresztény váljék a leányból, majd később tovább örökíthesse mindazokat, melyeket fáradtságos munkával megtanítottak neki. Bár annak ellenére, hogy a rengeteg munka, és bizonyítás, hogy a nők is képesek hasonló eredményekre, mint a férfiak, mégsem vettem észre, hogy megváltozott volna a nőkhöz való viszonyulás. Elismerték ugyan az apácák munkásságát.

A női nevelés kemény munkájáról írt Szent Jeromos a levelében, melyben felvázolja, hogy milyen nevelésben kell részesíteni egy leányt, akit Krisztus jegyesének szánnak már a kezdetektől. Azért választottam a Laetához írt levelet, melyet Finánczy Ernő is megemlít „A középkori nevelés története” című művében, mert valós képet nyújt a módszerekről és elvárásokról. A levélen keresztül megismerhetjük, hogy milyen elvárások fűződtek egy apácához, és milyen életet kellett folytatnia a mennybe jutás érdekében.

Az első, amit érdekesnek találtam a levélben, az az oktatás módszere volt, melynek lényege, hogy a gyermek, játékos módon tanulja meg és szeresse meg a betűket. Szent Jeromos külön módszereket javasol életkortól függően, mely felismerés azért érdekes, mert a korban nem értékelték a gyermekkort, a korabeli képeken is alacsony felnőttként festették meg őket. Emellett a levél inkább a jutalmat és motivációt említi büntetés helyett, pedig a korban jellemző volt, hogy verés társult a tanítás mellé.

A levél írója egy igazán összetett oktatási tervet vázolt fel, amely határozott, megfontolt és a hatékony tanulásra irányult. A levél alaposságának bizonyítéka, hogy nem csupán a módszereket sorolja, hogy miket cselekedjen a nevelő helyesen, hanem magyarázatot nyújt az okokra, hogy miért azon a módon kell oktatni és milyen eredményt kell elkerülni vagy milyen eredményt kell elérni. Emellett többször is él hasonlatokkal és példákkal, hogy kire kell hasonlítania a leánynak és a nevelőjének és milyen példaképeket kell elkerülnie.

A levélből bizonyítást nyer, hogy a család tisztelete és szeretete szintén fontos szerepet kell, hogy játsszon az ember életében, emellett tisztában kell lennie az állam fontos tagjaival, irányukban szintén tiszteletet kell mutatnia.

Szent Jeromos említést tesz a külső elvárásokról, melyekből kiderül, hogy a külsőségek semmilyen mértékben nem játszhatnak szerepet egy olyan leány életében, ennél fontosabb a lelki üdvösség és tisztaság. Mindez azt bizonyítja, hogy a leánynak példát kell mutatnia, hogy milyen az igaz és legfőbb hívő, aki Istennek szenteli életét az örök üdvözülés érdekében.

A szigorú szabályok és mértékletesség az egész életét végig kell kísérnie a leánynak, mert nem csak a személyiségét és külsejét kell megfelelően formálni, hanem testének egészét. Az evés szabályozásán kívül a fürdőzésnek is meg kell, hogy legyen helye és módja, idejét tekintve pedig a lehető legritkábban. Viszont nem élhet csupán a keresztény elvárások hittétele szerint, hisz emberként szükségletei megkövetelik, hogy ritkán engedményekkel járuljanak hozzá egészségéhez, ám ezek az engedmények mai szemmel nézve elfogadhatatlanok, de a korhoz viszonyítva talán már modern felfogás szövi át a levelet azáltal, hogy a biológiai szükségletek is szem előtt tartja.

A krisztusi szűz lelkének tisztán tartásához el kell őt különíteni a világi népektől, hogy ne láthassa meg a világ azon oldalát, amely a sajátjával több szempontból ellenkezik. Ez az elszigetelés biztosítja, hogy a nevelés a lehető leghatékonyabb legyen, hogy esélye se legyen a keresztény hitélet által elfogadott tételekkel ellenkező viselkedést, életet látni, tapasztalni.

Mikor Szent Jeromos levelében felsorolja, hogy a leánynak milyen tudásra van szüksége, akkor azzal ellent mond annak, hogy az ész és tudás nem fontos, csupán a lélek tisztasága számít. Hiszen miért kell megtanulnia például a prófétákat, miért nem elég meghallgatnia a történeteket, majd a lényeget tudnia? Miért fontos tudnia írni és olvasni, miért nem elég, ha felolvassák neki a történeteket? A levélből természetesen kiviláglik, hogy a lélek tisztán tartása a legfontosabb, ez abban is megnyilvánul, hogy több módszert sorol fel arra, hogy hogyan tartsák távol a világi dolgoktól, hogyan őrizzék meg lelkének üdvösségét.

A levélből olyan szemlélet árad, mintha nem egy szabad akarattal rendelkező személyről szólna az írás, hanem egy tudattalan lényről, akinek személyiségét kötelességük saját értékeik szerint formálni és nevelni csupán a biológiai szükségleteket szem előtt tartva, mely csupán az életben maradásra terjed ki, nem pedig az egészséges életvitelre. Olyan elvárásokat fordítanak felé, melyek meggátolják, hogy szabad akarattal vagy véleménnyel rendelkezzen.

Finánczy Ernő így fogalmaz: „Minden, ami fiatal leányoknak oly kedves: játék és zene, séta és társalgás tiltva van annak, aki Istennek ajánlotta fel magát.” (Finánczy Ernő: A középkori nevelés története, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 307.old). Nagyra becsülöm Finánczy Ernőnek ezt a munkásságát, és nagy örömmel olvastam könyvét, melyben alaposan és több szempont mentén végigjárja a középkori nevelés sajátosságait, ám ezzel a mondatával nem értek egyet, hiszen a leánynak nem adtak választási jogot, hogy tudatosan eldönthesse, hogy szeretné-e azt az életet, melyre rákényszerítették szülei, avagy nevelői.

A levél részleten keresztül betekintést lehet nyerni a vallásközpontú középkorba, ahol pontosan meg volt határozva, hogy mi az érték, el lehetett választani a jót a rossztól. A nők helyzete bizonyos fokig javult azzal, hogy kaptak jogokat, melyek, mint embert őket is megilleti, emellett nagyobb szabadságot ám ezek korlátozottak és még mindig szigorú szabályok által kötöttek. A világ nem sokat változott, csak megváltoztak a célok és módszerek.

Források:

Babura László (1926): Szent Jeromos élete, Szent István Társulat Kiadása, Budapest URL:

http://www.ppek.hu/konyvek/Babura_Laszlo_Szent_Jeromos_elete_1.pdf Utolsó letöltés: 2015.05.10.

 Finánczy Ernő (1926): A középkori nevelés története, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest

URL:

http://mtdaportal.extra.hu/books/finaczy_erno_a_kozepkori_neveles_tortenete.pdf Utolsó letöltés: 2015.04.22.

Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla (2006): Neveléstörténet. Szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó, Budapest

Prohászka Lajos (2004): Az európai középkor, reneszánsz és a 16. század neveléstörténete, Prohászka Lajos egyetemi előadásaiból II. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen

URL:

http://mek.niif.hu/04100/04154/04154.pdf Utolsó letöltés: 2015.04.08.

Pukánszky Béla – Németh András (1996): Neveléstörténet, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Buadapest

URL:

http://mek.oszk.hu/01800/01893/html/ Utolsó letöltés: 2015.03.26.

Nevezzük nevén

Egyre gyakrabban jelennek meg a közösségi oldalakon a női emancipáció és feminizmus jelszavakkal teletűzdelt, erősnek szánt posztok, különböző videók és képek stb. Mégis még mindig azt látom, hogy milyen gyakran fordul elő, hogy a női magazinok se írják le a menstruáció szót, helyette inkább olyan közhelyekkel dobálóznak, mint "megjött a mikulás", "piros napok" és egyéb ötletes kifejezések.

Nem tudom, hogy pontosan a szóval vagy a mögötte rejlő jelenséggel van-e a probléma. Nehéz elképzelni, hogy a nagy önállósulás során még mindig ott járunk, hogy suttogva kérünk görcsoldót a barátnőnktől, esetleg tampont.

Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy át kell esni a ló túloldalára. Ez magánügy nem pedig tabutéma. Betegség idején sem kiabálom és mutogatom a taknyos orrom az embereknek, hanem minden alkalommal kifújom, mikor szükségessé válik, de ez nem jelenti azt, hogy suttogva kérnék zsebkendőt utalgatva az állapotomra, például úgy, hogy: tudnál adni egy zsebkendőt? Tudod a sárga folyam ezzel jár...

Szerintem ideje lenne természetesnek kezelni egy olyan jelenséget, ami minden nőt érinteni fog/ jelenleg érint/ érintett. Nem kell világgá kürtölni minden alkalommal, sem idegeneket zaklatni vele, de ne is kelljen suttogva és finomkodva körülírni, hogy mi a problémánk.

Ezzel kapcsolatban nem hiszem, hogy a sztereotípiáknak megfelelően a férfiak irtóznának ettől az egésztől, csak inkább nem tudják helyén kezelni a dolgot, aminek az oka egyrészt, hogy otthon apa vagy anya beszél a testi változásokról, amelyek várnak rá, de valószínűleg a nők változásáról nem esik szó. Viszont nem minden felelősség a szülőké. Az iskolában a felvilágosítás nem egyszer az egyik, majd a másik nemnek szól. Mindkét csoportnak tudnia kellene, hogy mi történik az ellenkező nemmel, nem csak neki vannak problémái. Ez természetesen úgy működhet és úgy kerülhető el a kellemetlen nevetgélés és sutyorgás, ha megfelelően van eléjük tárva a téma és talán nem árt felkészíteni is őket, hogy bizony erről lesz szó.

Erről a témáról beszélni kell és helye van a köztudatban, de nem úgy, hogy kiemeljük a szélsőséges megmozdulásokat, amelyeknek az eredménye még több ellenállás lehet.